Mi az, amit lehet nem tudunk a traumáról és hogyan okozhat ez problémát?
Kivétel nélkül mindannyiunknak vannak veszteségei, traumái. Sokszor a nem tudás azt jelenti, hogy nem tudjuk, hogy mit nem tudunk. De nagyon fontos, hogy attól, hogy valamiről nem tudunk, vagy nem akarunk tudomást venni, az nem azt jelenti, hogy annak nincsen hatása az életünkre. Pont azokról a dolgokról kellene tudomást szereznünk, amelyeknek súlyos hatása lehet az életünkre.
A Földön minden létező teremtményt érnek sérülések ebben a mai modern korban. Mindannyiunkat érint és ezzel egyidőben mindannyian megpróbáljuk elrejteni azt. Valójában a rejtegetés szintén a trauma egyik jele. Persze senki sem szaladgál körbe a városban, hogy nézzétek megsérültem, szenvedek, mert trauma ért, segítsetek.
Szóval lehet nem tudod, de a trauma egyik jele az is lehet, hogy rejtegeted magad elől. Ezt azért is tesszük, mert mindenki más így tesz körülöttünk.
Persze jól megtanították ezt velünk. Amikor kicsiként sérülünk és ennek hangot adunk, akkor sokszor a szülők nem is tudnak ezzel mit kezdeni, elnyomják bennünk az érzéseket és persze mi befogjuk a szánkat, hiszen a „légy erős”, „ne nyafogj”, „légy bátor”, „légy tökéletes”, „boldogulj egyedül” utasítás belénk égett.
Lehet nem tudjuk, de az egyik kulcs, ami az egésznek a nyitja, ha megtanuljuk, hogy melyek az elszenvedett veszteségeinknek, traumáknak a jelei. Felismerjük azokat az átmeneti energiafelszabadító tevékenységeket, amiket akkor teszünk, amikor valamilyen sérülés ér minket.
Mondok egy példát. Hatalmas dőzsöléseket végzel, talán még rejtett evő is vagy. Utálod magad miatta és hibáztatod magad, amiért ennyire fegyelmezetlen vagy. De itt nem a fegyelmezetlenségedről van szó, valójában ez áll a legmesszebb az igazságtól. Az idegrendszered éhezik a központi táplálék, törődés után és ez kifejezetten a trauma egyik jele.
Megpróbálhatjuk különböző dolgokkal (pl. nyaralás, olvasás, sport, droghasználat, alkohol) táplálni az idegrendszerünket és elfeledtetni a sérülést vele és gondolhatjuk, hogy akkor megszűnik a tünet, a példánál maradva a túlevés.
Azonban ezek nem szüntetik meg a belső ürességet, az önutálatot, a magad bántását, abban állítanak meg, hogy felfedezzük magunkban a trauma valódi okait.
Ami segít, az a magad iránti elfogadás, hála, őszinteség, megfontoltság azon az úton, amin jársz és ezek fogják leginkább az áttörést jelenteni.
Ha valakitől megkérdezzük hogy esetleg valami baj van, veszteség, trauma érte, akkor nagyon sokszor halljuk azt, hogy: „dehogy, jól vagyok, van pénzem, munkám, családom, jól alszom éjszakánként”.
Amikor nincs egyértelmű jele a traumának, nincs katasztrófa helyzet, amikor igazán nincs látható sérülés, akkor hajlamosak vagyunk nemet mondani a kérdésre. Amit valószínűleg nem tudsz, hogy még a legmélyebb tünetek sem úgy mutatkoznak meg, hogy velünk vannak minden pillanatban, hogy folyamatosan lebegnek a fejünk fölött, lehet nem ülsz stresszben a nap 24 órájában. Sőt lehet minden tökéletes körülötted, vagy legalábbis annak mutatod.
Lehet tökéletesen boldogulsz az életben és mindenki neked tapsol, hogy milyen jól teljesítesz, csodálatos vagy (és persze leszögezem mindenki tökéletes és csodálatos), bemutatod a világnak, hogy milyen tökéletes párkapcsolatod van, tökéletes a tested. A legnagyobb baj ezzel, hogy általában ez egy színjáték, a hét 24 órájában egy álarc. Ami belül leginkább megmutatkozik az lehet, hogy csak egy belső űr, ami benned van. Ez is a rejtett trauma jele, a bizonytalanságunkban való rés, hogy nem vagyok elég jó.
Nagyon csábító lehet mindannyiunk számára azt mondani, hogy én semmilyen jelét nem érzem egy rejtett traumának, nem emlékszem konkrétan hogy valaki megütött gyerekkoromban, traumatizált volna, szóval nem, én nem szenvedek semmilyen sérülésben.
Amit lehet nem tudsz a traumáról, hogy a jelei úgy ütik fel a fejüket, amire nem is gondolnál, hogy összeomolsz, vagy szerepet játszol, belső ürességérzésben, ebben a folyamatos ’én rendben vagyok érzésben’ ringatod magad.
Ami szerintem a legfontosabb, hogy vigyázzunk magunkra, ne hibáztassunk magunkat, ha valami fáj, ha nem bírjuk el a terhet. Minél inkább próbáljuk elrejteni, annál nagyobb energiát emészt fel.
Ha veszteség, sérülés ér minket és valamilyen energiafelszabadító tevékenységet végzünk, hogy azok elfeledtessék a gondokat, akkor se hibáztassuk magunkat. De tudnunk kell felismerni azokat és megtalálni annak kiváltó okát. Ehhez pedig, ha egyedül nem megy érdemes segítséget kérni.
A világ nem úgy néz ki, hogy mindenki más rendben van, csak én vagyok az egyetlen, aki menthetetlen és összetört. Mindenkinek vannak sérülései és úgy tudjuk gyógyítani az egész világot, ha mindenki egyénileg magát gyógyítja először.
És hogy milyen lehetőségek vannak arra, hogy meggyógyítsuk a szívünket lelkünket, arról hamarosan bővebben is olvashattok.